Kecskeméti Fürdő Zárva

Kecskemét | Csabay Géza körút 5.
Belépés
  • XSMALL
  • SMALL
  • MEDIUM
  • LARGE
  • XLARGE
  • XXLARGE
kártyákkal
Lépj be ebbe a létesítménybe már havi 9.200 Ft-ért

Biztosított szolgáltatások

Úszás
termálfürdő / Úszás

Értékeld a létesítményt

3 / 5

Megjegyzés

Szolgáltatások: termálfürdő és uszoda
Munkanapokon 6-20 óra között, munkaszüneti, pihenő-és ünnepnapokon 6-8 óra között látogatható.

A létesítményről

AYCM Sportpass-szal a fedett vízfelülettel rendelkező versenyuszoda, és regionális gyógyfürdő vehető igénybe.

A versenyuszoda:

A Fürdőben a versenyuszoda területén egy 10 pályás 50 méteres, valamint egy 6 pályás 25 méteres úszómedence található, melyek kiváló edzés- és verseny helyszínek mind az amatőr, mind a profi úszók számára. A két úszómedence között lévő tanmedence elsősorban az óvodás, valamint a kisiskolás korú gyerekek úszásoktatásának a helyszíne. Az 50 méteres medence országos és nemzetközi vízilabda mérkőzések, úszóversenyek, valamint más nagyszabású rendezvények (például játékos vetélkedők) lebonyolítására is tökéletes helyszín. A korszerű felszereltséggel ellátott nagymedence mozgatható fallal rendelkezik, amelynek segítségével két 25 m-es medence választható le. A víz hőmérséklete úszásra ideális, 26-28 °C, mélysége 2,20 méter.

A termál medencék:

Az idősebb korosztály körében nagyon kedveltek termál medencéink, melyek nem csak kellemes baráti beszélgetések, hanem a gyógyulás helyszínei is. A Kecskeméti Fürdő bel- és kültéri termál medencéiben ugyanis nem egyszerű termál-, hanem minősített gyógyvíz található, melynek elnevezése Hírös Gyógyvíz. Alkalmas többek között kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek kezelésére, izomfájdalmak, idült ideggyulladások enyhítésére, balesetek, sérülések, ortopédiai műtétek utókezelése. A medencék hőfoka kellemes, 34-38 °C.

 

 

A fenti adatok tájékoztató jellegűek, a pontos információkért látogassa meg a létesítmény weboldalát.

Kapcsolat és nyitva tartás

H é t f ő 06:00 - 21:00
K e d d 06:00 - 21:00
S z e r d a 06:00 - 21:00
C s ü t ö r t ö k 06:00 - 21:00
P é n t e k 06:00 - 21:00
S z o m b a t 06:00 - 21:00
V a s á r n a p 06:00 - 21:00